Az arcokon a feszült bizonytalanság, de a szívekben már megszületett az elhatározás: elmegyünk megkeresni a boldogságot. Külön-külön talán nem vállalkoznának szereplőink a nagy útra, de az együttlét megsokszorozza az erőt. Lehet siker és lehet kudarc, de egymást már nem veszítik el…
Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,
a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át
a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,
olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,
végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad
és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain,
tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy,
hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán
ajtó mellet, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk,
ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk
mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán,
ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.
(Weöres Sándor)