Az idő egyirányú utca./Örökké zuhog a jelen, s örökké/száraz lábbal kelünk át rajta:/ a múlt fölissza szempillantás alatt. – írja az időről Rakovszky Zsuzsa. Az órára pillantunk, amely kegyetlenül méri az időt, és akár a kor elvárásai szerint digitálisan, akár egy antik bécsi-mechanikás falióra zománcozott, római számokkal segítségünkre siető számlapján rögzítjük a pillanatot, már magunk mögött is hagytuk - hál’ Istennek vagy sajnos - a jelent, amely akarjuk vagy sem múlttá változik…
Regélői homályos bánatoknak, hogy a tánc és a lánc mind elszakad. Űzött szívünk sokszor szavukba csap, de ők kopognak egyre és nyugodtak.
Éjfél-időn szavukra ébredünk. Hogy zeng ilyenkor a vad éjszaka, hogy jajveszékel az órák szava. Rájuk mered félénk tekintetünk.
És megsiratjuk, ami messze tűnt. Tik-tak, szerettünk mi is valaha? Hol van holt húgunk kacagása ma? És hol vagyunk mi? Ó jaj, jaj nekünk.
(Kosztolányi Dezső)