A különleges gyűjtemény a külvárosi figaró borbélytányérral jelzett üzletének legalsó fiókjában található. Első látásra használt, sőt, elhasznált borotvaecseteket látunk, de az első benyomások gyakran becsapják az embert. Ha arra gondolunk, hogy minden ecset mögött arcok, sőt nevek, vágyak és remények sorakoznak, akikre a műalkotása megkezdésekor nagy fehér kendőt terített a mester, akkor egy másik világba érkezünk. Igen, a Mester a főszereplője ennek a képnek: tudott viccelődni, és hallgatni, történetet kezdeni és befejezni, ahogy a kedves vendég parancsolta... Fiatalurak alá kerek párnát tett, a képviselő urat nagy műgonddal borotválta, és a nyaka környékén sem remegett a keze, a szomszéd susztertől pedig nem fogadott el borravalót... Hosszú bőrszíjon biztos mozdulatokkal fente a borotvát, a hatvan szorgalmas év alatt minden fej a hején maradt és Pitralon-illattal, mosolyogva léptek ki az urak a csattogó ollók és boszorkányos fésűk szentélyéből: "A borbélyműhely a férfiak utolsó menedéke!"
"egy percre borbélynak álmodom magamat
előttem pamacs pacsuli olló beretvakés
állok egy csöppnyi műhely odújában
borbélysághoz ez talán mind kevés
az üres szék fölött kerge légy kering
betéved-e még ide valaki
úgy fojtogat a páni félelem
világ végéig itt fogok állani"
(Cseke Gábor: üres szék)