Az első jelentős kétkerekű emlékünk Carl Friedrich Christian Ludwig Drais von Sauerbronn báró nevéhez fűződik. Ő ugyanis, mivel sokat kellett járja az erdőt, újra föltalálta a Célérifere-t azzal, hogy egy szilárd vázhoz kerekeket erősített. Azt azonban ő is látta, hogy gépe merevségén változtatni kell, ezért egy függőleges tengely körül elforgatható első kerékkel szerelte fel, feltalálva ezzel a kormányozható kerékpárt.
Mára újra kultikus – és persze nagyon szerethető - tárgy lett a kerékpár. Sportnak, testedzésnek sem utolsó, és a mozgás sebessége is éppen olyan, hogy még befogadható a táj, a környék, a forgalom. De tekerjünk tovább a Fotográfus bicikli-szárnyasoltárához, ahol a képben elrejtett egy kis játékot is… Nem, nem összeszerelni kell a kétkerekűt, hanem a jobb oldali képet a bal oldalra, a bal oldalit a jobbra áthelyezni… Igen ám, csak akkor éppen a szárnyasoltár játékossága vész el…
Fiamat néztem, már majdnem aludt.
-Mi lesz belőle? - töprengtem szorongva.
Egyszer csak felült: Nekem ne követ,
hanem biciklit tétess a síromra.-
– Majd, hogy ellopják! – ütöttem el a rémképet. – Vagy hogy megegye a rozsda! Lóci ásított: – Igaz... – s visszadőlt, a paplant némán a fülére húzta,-
s csak nagysoká szólt (s úgy, mint akinek a szája már végső alkura nyílik): – Legalább írasd rá a kőre, hogy nagyon szeretett volna egy biciklit!
(Szabó Lőrinc: Bicikli)