Sokféle zászló van. Kicsi papírzászló, amit a gyerekek szúrtak az emlékmű talapzatába, büszke országzászló, díszletként szolgáló zászlóerdő, golyó-tépte történelmi zászló, egy-egy esemény vidám felkiáltójele, van lyukas, nemzetiszínű, ősi vexilium és országhoz köthető trikolor, aztán úszó zászló, árbóc-zászló, tatzászló, szögletzászló, polgári és hadilobogó… Igen, a zászló akkor él, ha lobog. A bot és vászon mellett szél is kell hozzá. Jó szél.
Csak bot és vászon, de nem bot és vászon, hanem zászló.
Mindíg beszél. Mindíg lobog. Mindíg lázas. Mindíg önkívületben van az utca fölött, föllengő magasan egész az égben s hirdet valamit rajongva. Ha már megszokták és rá se figyelnek, ha alszanak is, éjjel és nappal, úgyhogy egészen lesoványodott, s áll, mint egy vézna, apostoli szónok a háztető ormán, egyedül, birkózva a csönddel és a viharral, haszontalanul és egyre fönségesebben, lobog, beszél.
Lelkem, te is, te is - ne bot és vászon - légy zászló.
(Kosztolányi Dezső)