Sziluett

Régen vásári mutatvány volt, majd színházi produkció az az árnyjáték, amikor ellenfényben – gégenben – világították meg a szereplőket, akik mozgó sziluettként jelentek meg az eléjük helyezett fehér, kifeszített vászonernyőn, amit legtöbbször egy nagyobb függöny, vagy lepedő helyettesített. A mozdulatok, a formák közvetítették a rövid cselekményt és a néző gyorsan felismerte a mondanivalót, pedig nem látott mimikát, színeket csak „testbeszédet”. A gégenben megvilágított tárgyak sziluettje érdekes képzettársításokat kínál, a fantázia határa a csillagos ég…

„...mert itt az ember inkább sziluett,

mintsem önmaga egyedi vonásait hordozó lény,

és egy sziluettet föl lehet javítani”

(Joszif Brodszkij: Velence vízjele)