Lehet szép a ruha rajta, de az arca kifejezéstelen. Felöltöztethetik ugyan a legdivatosabb holmikba, de csak kirakatcsaj marad, mert pont az hiányzik belőle, amitől megelevenedik, "megszólal" egy kiskosztüm, egy blézer, egy blúz, vagy akár csak egy rafináltan megkötött sál. Cseh Katalin versében még tovább lép, és arról ír, amikor a becsapott ember érzi úgy, hogy ő pusztán próbababa...
"Miért és meddig? Bánattól jókedvig, mélységből sekélybe, bénultságból kéjbe, nappalokból éjbe, rendből zűrzavarba, csöndből vad ricsajba, kintről egyre beljebb, fentről egyre lejjebb, foghíjas már a létra... kemény kanapéra zuhanunk egyesével, mit kezdünk, mondd, az önbecsüléssel? Mit kezdünk a közönnyel? Csak menj, és ne köszönj el, csak menj, és ne nézz hátra, a lélek nyitja zárva. Állok pőrén a hitben, öltöztet, vetkőztet Isten, játszik hát, önfeledten, próbababája lettem."