A terror szó a francia forradalom időszakából származik, ahol a „regime de la terreur” véres időszaka 1793-tól 1794-ig tartott. A történelem azonban előtte és utána is számtalan, szégyenletes válfajával szembesít bennünket a fizikai-, és ami legalább olyan aljas, a lelki terrorral. A rettegésben, félelemben tartás, a zsarolás – a fizikai megsemmisítésről nem is beszélve – elfogadhatatlan minden humanista számára. De tűrhetetlen minden olyan politikai megnyilvánulás is, amely a félelem ürügyén vagy éppen félelemkeltéssel próbál megfosztani bennünket szabadságjogainktól.
„Félve járnak a mulatók S az ifjak lehalkítják a nótát, Mesélnek a vénemberek S nagyot sóhajtanak az anyókák." – írta Ady, és József Attila is pontosan érzékelteti a lelki terror gyalázatát:
„Számon tarthatják, mit telefonoztam s mikor miért, kinek. Aktákba írják, miről álmodoztam s azt is, ki érti meg. És nem sejthetem, mikor lesz elég ok előkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg.
És az országban a törékeny falvak - anyám ott született - az eleven jog fájáról lehulltak, mint itt e levelek s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse, mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse s elporlik, szétpereg.”