Majd amikor vége lesz ennek az értelmetlen, gőgös és gyalázatos korszaknak, amelynek szellemi és tárgyi facsonkok jelzik pusztító masírozását, akkor előkerülnek régi mesék az egyszeri favágóról, aki előbb imádkozott a fához, mielőtt szükségből a fagyban kivágta volna, felbukkannak távoli történetek a fák álmairól, melyikük szeretne hajó, tető vagy éppen kereszt lenni…
Alejandro Casonától tudjuk, hogy a fák állva hallnak meg, de a kor, amelyben élünk, és amelyet eltűrünk, nem adja meg, nem hogy az élet, de még a halál méltóságát sem. Ne reménykedj, ezek a pusztító kezek elvágnak minden élőt, mindent, ami hajt, ami más, ami a fényre tör! A láncfűrész visítása elnyomja Ady hangját:
Állok: várom a Nap hugát Némán a nagy, éji mezőben S koronámról hull a levél Zörgőn, búsan, rőten.