„Ami lassan történik bennünk, csak arra érdemes figyelni; mert csak az a szép vagy a veszélyes" - olvasom Panek Zoltán Baleseti jegyzőkönyvében. De nem így élünk: felgyorsult körülöttünk minden. Gyorsabb és szegényebb körülöttünk a beszéd, mohóbbak a vágyaink, és bár a statisztika hosszabb életet jósol, kevesebb időnk marad egymásra és magunkra. Évszázadok alatt sem tanultuk meg, hogy az idő ezerszer értékesebb a pénznél, ráadásul véges jószág, nem raktározható és nem fialtatható, ráadásul könyörtelenül és visszafordíthatatlanul múlik. Rohanunk, és miközben elcsípjük a buszt, a vonatot, a gyerek különóráját, az esti színházat - magunkat mégsem érjük utol. Megnyertük a perc-csatákat és elvesztettük az idő-háborút.
„Az óramutató a bankárunk, az adószedőnk, a rendőrfelügyelőnk; a belső idő a feleségünk.”
(John Boynton Priestle)