"Mindennek van határa", tartja a néha okkal felháborodott mondás, de érezzük, tapasztaljuk, hogy ma már szinte semminek nincs. Még a fizikai határok is - kerítésektől a falakig - egyre inkább virtuálisak lesznek, az ismeret határai pedig lendületesen tartanak a végtelen felé. Környezetünk digitális úthengerei átjárhatóvá tettek titkokat, adatokat, féltve őrzött kincseket. Nem kell összeesküvés-elméleteket gyártani, a Nagy Tesvér maga a kor lett, amelyben élünk. De egy életre megtanultuk Füst Milántól, hogy "semmi sincsen egészen úgy". Mert Te magad igenis határt szabhatsz gyűlöletnek, kirekesztésnek, uszításnak, miközben kerítést bonthatsz, hogy a szolidaritás, a szeretet, az önzetlen segítségnyújtás vagy akárcsak egy érintés szabad utat kapjon.
"Azt feleled nékem: – Ez nincsen egészen úgy. – Semmi sincsen egészen úgy, – felelem én. Vagyis minden, amit mondani tudok, esetleg tizenöt szempontból érvényes, a tizenhatodikból nem. S lehet, hogy néked éppen ez a tizenhatodik szempont tetszik legfontosabbnak. (...) No de dobd el felét annak, amit mondok, abból is kijöhet számodra valami. Mert valami kis igazamat azért javarészt felfedezheted abban, amit hosszú életem során és sok töprengés árán megállapítottam. Ha jól odafigyelsz."
(Füst Milán)