A híres Simon & Garfunkel szám, a "The Sound of Silence" dallama jutott az eszembe, mert ezen a képen a Fotográfusnak sikerült lefényképeznie a csendet. A csend, tudjuk, ezerféle, ezer sziget a mindent maga alá gyűrő, mindent ellepő és mindenhova behatoló zajban. Egymásra licitáló, vibráló indulatok világa jött el, pedig a csend beszédesebb a kivörösödött fejű üvöltözők húsz szavas szókincsénél. A tenyérbe söpört morzsa szava - csend, kalapácsütések között - csend, a kedves régen várt ölelése - csend, az érintés hangja - csend, két fontos mondat között - csend. A csendben meghalljuk Kaffka Margitot:
"...ismerem Hol bús töprengés ág-boga terem, A csonka múlt idétlen hordozóját, Sok, sok magános, lomha alkonyórát, Melyből a szótalan, közömbös árnyak Vád nélkül, halkan a szívemre szállnak, S a szívnek várni, - várni nincs joga, - Úgy jő a holnap, ahogy jött a ma, Míg percre perc születni kénytelen, - - - E csöndet ismerem."