Záróra

Záróra, fogyaszt a kedves vendég! - mondta Aubel úr a Kispipában a záróra után egy órával, egy réges-régi nyáron, amikor még volt Kispipa. Vége lett, mint a nyárnak, amelynek vendégei voltunk, és most sehogy sem akarunk az ősz felé szedelőzködni. Nagyon vártuk, és mint minden jónak, nagyon hamar vége lett. "A tenger a tekintetünket, a föld a lábunkat viszi messzire", tartja a mondás. Jó, jó, csak még egy szippantás a sós tengeri szélből, még egy kis napfény, még egy kis mezítlábas séta, aztán vége...

"A vége… vége… – Eh, de már elég volt! Ha nem használsz, mit károgsz, rémület? Múlik a nyár, múlik… De még ma itt van! lobog a lomb, a fecske csicsereg!…"

(Szabó Lőrinc)