Robogás az egyik irányba, töredezett léptek a másikba: gyorsuló világban lassulunk, már nem a korral, csak saját korunkkal tartunk lépést. Átrendeződnek a dolgok körülöttünk és bennünk, eddig lényegtelennek tekintett apróságok fontossá válnak, és felszólításra sem hagyjuk el a biztonsági sávot. Visszafelé sétálunk a Maslow-piramis szükséglet-lépcsőin, de van ami, és van aki már elvehetetlen tőlünk, akkor is, ha az életünk mozgólépcsőjének tetejére érve egy másik világba érkezünk. Féltett lépéseinkből ügyetlenül leplezett valóság lesz. Egy maroknyi derűt ökölbe szorítunk: szükség lesz rá.
„Csak egy napig fáj minden fájás, Huszonnégy óra s nem jön rosszabb, De ez az egy nap egyre hosszabb.”
(Ady Endre)