Lassan a rohanásból kilopott rövid pihenő, csend, nyugalom lesz a szenzáció ebben az ingerküszöböt soha nem látott magasságokba feltornázó világban. Villogó fényekben, dübörgő-vijjogó hangokban, látvány-kavalkádban, egymásra licitáló véres havária-történetekben gázolunk, egy felgyorsított film megmosolyogtató, szaggatott mozgású szereplőiként éljük azt, amit jobb híján életnek nevezünk. Szerdán – mindegy melyik szerdán – ritkán látható szivárvány-kapu volt Budapest felett. Néhány óra alatt tele lett a Facebook szivárvány-fotókkal, mindenki szükségét érezte, hogy átmenjen a vágyak-kapuján: a harmónia, a szépség, a nyugalom, a belső béke diadalívén. Több ez, mint intő jel! A képen látható szieszta laoszi szereplői – modern keleti bölcsekként – akkor és ott, már találtak maguknak megoldást. Az alvó kutya, az ásító férfi után hamarosan a kedves hölgy is felhagy a figyelő-tartással és befelé fordul: a Shell-től a saját világa felé.
„Egyik nap úgy fut, mint a másik, s csak nézzük egymást én s az éj, éjféltől hajnalhasadásig.
Az ablakom homálya mély.
Tízezer éve itt virrasztok,
ennen-magamba zsibbadok, s már meg sem értem künn a harcot.
Köröttem árnyak s angyalok.”
(Kosztolányi: Titkos jelenések)