Sokféle „énidő” - csak saját magunkra, saját gondolatainkra fordított idő – létezik, de engem a képen látható laoszi buddhista szerzetes, aki néhány perc múlva tanítani fog, az elmélyült gondolkodásra figyelmeztet. Miközben társas lényként naponta szétosztjuk magunkat, alig marad idő saját gondolataink rendezésére, egy kis szellemi takarításra, a megszokottól eltérő megközelítések kipróbálására. Noha Albert Schweitzer felemelt mutatóujjal intett, hogy a gondolkodásról való lemondás a szellem csődje, ma már állami- és magán-milliárdok intézményesítik az önálló gondolkodásról való leszoktatást. Hidd el, kötelességed kivenni a neked járó „énidőt”, mert nem fogsz tudni "tanítani": segíteni, szeretni, kezet nyújtani, elutasítani, alkotni, megbocsátani, sőt, szánalmas utólagos magyarázatokkal szolgálsz majd – leginkább magadnak. Schwitzer tanmeséje legyen a szél, a hajóban pedig te kezeled a vitorlákat…
"Csak akkor öregszel meg, ha már nem szárnyalsz, és hagyod, hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze a szívedet. A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota: az akarat- és képzelőerő, az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon."