Nem könnyű "olvasmány". A halálnak is van árnyékos oldala. De ha ez a kép nem készült volna el, attól még ezek a véres, az állatok utolsó pillantását kimerevítő fekete bárányfejek ugyanúgy ott hevertek volna a tunéziai piacon, és az asszonyok éppúgy bárányagyvelővel kedveskednének uruknak. Mondják, hogy amikor az ember félni kezd a haláltól, akkor tanulja meg igazán szeretni az életet. Ha túllépünk a véren, a csonkolt testen, ha sikerül a látvány felkavaró létráján addig araszolni a gondolatainkban felfelé, hogy eljussunk a megdöbbenésig: de hiszen itt egy állatpár életének közös, utolsó utáni pillanata látható, akkor a felkavaró, a megrendítő érzéseinkhez a felemelő is csatlakozik - nekik megadatott, hogy együtt legyen vége az életüknek, nem kell leírhatatlan fájdalommal vágyakozni a másik elvesztése után... Holtomiglan, holtodiglan. Azt hiszem, Hemingway gondolatát érvényesnek tekinthetjük, kiterjeszthetjük a fekete bárányokon túl minden élőlényre:
"Csak akkor rossz a halál, ha elmulaszt valamit az ember. Csak akkor rossz, ha soká tart, s annyira fáj, hogy az ember elveszti a méltóságát."