Ennek a különleges, a pszichológiában kedvelt Rorschach-tesztnek nem a képfelismerés a lényege, hanem, hogy mi mindent idéz fel benned a költőóriás. A Leimdörfer családot? A bécsi, grazi, párizsi, berlini, marokkói, amerikai utakat? A soha meg nem alkuvást? A recski kényszermunkatáborban vagy az Andrássy út 60-ban sem megtörhető gerincet? A "pokolbéli víg napjaiban" is fejben verset író zsenit? A jellegzetes hajsátort, vagy a mezítláb hordott cipőt? A Villon-balladákat? A szonetteket? A pompeji strázsát? A nyilasok által meggyilkolt húgának arcát, Koestler barátságát? Netán a rendetlen diktatúrát, amelyben betiltott költő volt, a könyvtárakban még a katalógusból is kiszedték azokat a cédulákat, amelyeken a neve szerepelt, miközben az első pártállam idején kiadott "A magyar irodalom története" című könyv több helyen említi, sőt bővebben is tárgyalja és idéz tőle?
A végső búcsú előtti, 65 évvel fiatalabb feleségét, vagy azt is, hogy nincs huszadik század Faludy György nélkül? És nincs huszonegyedik sem.
"Ajtómnál álltál. Nem engedtelek be. Akárhogy kívánsz, kísérleted meddő. Várfalat húztak közibénk az évek: te huszonhét vagy, én kilencvenkettő.
Tiéd a jövő. Régen erős voltam, de kincseimnek elfogyott az ára, te a számítógépre esküdtél fel, én Gutenberg foszló galaxisára.
Megvédlek, vénség, magamtól, fogadtam, s el sem képzeltem, hogy a szerelem hatalmasabb. Most itt ülök melletted s hosszú, szőke hajadon a kezem."