Ott vagy-e köztük, legyőzve a gravitációt, a goromba szelet? Van-e türelmed társnak lenni a sorban? Csilloghat-e más is úgy, mint te, kaphat-e ugyanannyi fényt, figyelmet, lehetőséget a megkapaszkodásra? Érzed-e, hogy egy mesterien egyszerű kompozíció is nem csak hogy megérint, de megrázza a vállad?
Látod-e, hogy mindannyian ott a gyöngysorban éppen csak a jelen vagyunk, a jövő ott kuporog a kevésbé feltűnő rügyekben? Ha igen a válaszod, akkor olvasd lassan, félhangosan Falcsik Mari sorait!
"Mi a te titkod kicsi kobold? Ami lehetne, vagy ami volt? Mit jelentettél énnekem? Hogy énem egyben ketrecem, hogy éned egyben börtönöd, és megreped, ha feltöröd. S a fény, ami vonzott messziről elszökik, míg a fal összedől de másképp ki mondhatja meg, hogy ami csillog, gyöngy, vagy üveg? Hullik a fényed, szétpereg felszedlek, összegyűjtelek."