Könyörögnek görcsös ág-kezeikkel Patagónia fa-koldusai. Esőért, vagy ami itt ugyanaz, életért imádkoznak, de hogy még időben érkezik-e a gomolygó felhőkből a megváltó csapadék, azt csak a lelkünkben tudjuk eldönteni. Lesz, aki örök pesszimistán legyint, "á, ezeken a koldusokon már senki és semmi nem segít", és lesznek, akik reménykednek, hogy még nem késő, sohasem késő... Hogy, hogy nem, ide, a világ végére is elfújta a szél Bulat Okudzsava énekét:
Ameddig még forog a világ
amíg éltet a fény
Uram, add mindenkinek
amire nincs remény.
Koponyát a sok észnek,
a gyáva lovon ügessen el,
pénzt a szerencsésnek
persze rólam se feledkezz el.
Ameddig még forog a világ
Uram, teremtőm,
add, hogy aki uralomra tör
uralkodjék vágya felett.
A nagylelkűnek adj pihenőt
mielőtt a nap véget ér,
Káinnak talán megbánást
persze rólam se feledkezz el.
(François Villon imája)