Talán egy vadvíz kifolyója, talán egy barlang, esetleg egy borospince hajdanvolt bejárata ez a gondosan, hozzáértéssel épített boltíves kapu. A nagy terméskövekre ráült az idő, és a mélyből, a nyirkos homályból harsogó zölden dől ki az Élet. Fény, levegő, szabadság - ilyen egyszerűek a vágyai mindennek és mindenkinek, ami és aki élni akar. Érdemes megfogadnunk a magyar irodalom nagy váteszének, Ady Endrének az intését:
Őrzők, vigyázzatok a strázsán, Az Élet él és élni akar, Nem azért adott annyi szépet, Hogy átvádoljanak most rajta Véres s ostoba feneségek. Oly szomorú embernek lenni S szörnyűek az állat-hős igék S a csillag-szóró éjszakák Ma sem engedik feledtetni Az ember Szépbe-szőtt hitét S akik még vagytok, őrzőn, árván, Őrzők: vigyázzatok a strázsán.
(Ady Endre: Intés az őrzőkhöz, részlet)