A repülés csodájának minden mozzanata megtalálható a pillanat tört része alatt rögzített fotó-grafikán: az elrugaszkodás, az emelkedés, a szárnyalás, a körözés, a mozdulatlan siklás éppúgy, mint a hőkölő landolás. A kalitkában született madarak azt hiszik, a repülés betegség - tartja egy szerethető polihisztor, Alejandro Jodorowsky, és nincs ez máshogy az emberek között sem: így könnyebb megérteni miért van nehéz dolga a repülni vágyóknak. Sokan közülük - talán hűségből, vagy mert régen használták szárnyaikat - a földön maradnak, mások viszont felkavarva maguk körül a levegőt felszállnak, mondjuk egy Szép Ernő nevű pilóta (vagy poéta?) útmutatásai szerint:
"Álmomban én repülni szoktam, Vagy félálomban mielőtt elalszom. Egyszer csak két karom kinyúlik S mozdulat nélkül emelem magam, Össze van a két sarkom téve, Szemem zárva van, ajkam nyílva, Úgy szállok föl, föl, fölfelé. Csodálkozom, hogy nappal, ébren Miért nem szállok fel soha, Mikor ez olyan egyszerű. Ajkam mosollyal elhúzódik Az élvezettől, mily édes repűlni. Rézsút megyek, mint dróton vont művésznő, S oly könnyedén emelkedem, Mint a pillantás, fölfelé ha nézünk. Nem tudok semmit, csak, hogy repülök, Nem látok semmit, mert alszom szememmel, Csak úgy van mintha zöld felett suhannék Hajnali kékbe, melynek színe sincsen, Oly kék, oly tiszta. S oly könnyű vagyok. Szél van tán hogy oly könnyűt érezek, Vagy szélnek érzem magamat, De oly könnyű vagyok, oly mese könnyű Mintha kihullott vón a szív belőlem S vakon repülök, meddig, nem tudom, Csak fel mindig, halkan, mint a sóhaj S két karom ki van nyílva kétfelé. Egy angyal várja tán, hogy átöleljem."