Az árnyék fénye

Biztos, hogy az árnyék mindig előttünk, mellettünk vagy mögöttünk van, sohase rajtunk? Mondják az elgyengült emberre: csak árnyéka önmagának. Igazságtalan ez a „csak”, hiszen az árnyéka egy életen át hűségesen kísér mindenkit. Utánoz bennünket, azonos idejű játékot játszik velünk: a cipőnk mellé gyömöszöl és óriásira nyújt, átléphetetlen foltja esendőségünknek és erényeinknek. Eltűnődhetünk Bulgakovon: „… hogyan festene a föld, ha eltűnne róla az árnyék? Hiszen árnyékot vet minden ember, minden tárgy, kivétel nélkül. Itt van például a domb árnyéka. Csak nem akarod megkopasztani a földgolyót, hogy eltávolítsál róla minden fát, minden élőlényt, csak azért, hogy fantáziád kielégítsd, és elgyönyörködhess a kopár fényben?” (Mester és Margarita)