Nagyapám - ő varrta a hátulgombolós nadrágom -, egy házat rajzolt a négyszögletes szabókrétával egy szövetre, és hamiskásan megkérdezte tőlem: - Na, Jancsi, ez melyik Petőfi vers? Tanácstalanul néztem rá, lassan kinyögtem: - Nem tudom... - Ez a "Megy a juhász a szamáron..." Nem értettem... "Csak most nem látod, mert éppen a ház mögött megy..." Jót nevettünk, és attól kezdve látom azt is, amit nem látok. Látom a kerítésre akasztott kabátok gazdáit a töltés túloldalán, az egyikük, ő a sárga kabátos nagydarab ember, feltűrt ingujjban, épp most törli meg alsó karjával a homlokát, a másik - övé a világos kabát - tenyere szélárnyékában cigarettára gyújt, a harmadik pedig egy távoli, nagyon távoli pontra néz.
Ott találkoznak a nézéseink.