"Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ, szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát" - jutottak eszembe József Attila sorai - a Fotográfusnak Panama City halpiacán készült képe láttán. Egy halpiac lehetne akár vidám gasztro-kirándulás is, amelynek végpontja mondjuk egy különlegesen díszített, ízletes haltál. Vagy a piaci látvány felidézhetné Morgenstern két írásjelből álló, "A hal éji éneke" című derűsen abszurd versét. De amit látok, az nekem inkább dráma, az élet utolsó, visszafordíthatatlan stációja, amely mindig egy felemelt, figyelmeztető mutatóujj, legyen szó bármilyen élőlényről.