Főpróba a Central Parkban? Ne hamarkodjuk el a választ... Lehet hogy ez már maga az előadás! Egy tánc nekem - mondja a fotográfus. Egy tánc neked, neki, nekünk. Érezzük, csak ritkán fogalmazzuk meg: a táncban felszabadulunk, kiteljesedünk és igen, kívül-belül megnövünk, mint a képen ennek a szabadságszerető balerinának az árnyéka. A táncban magadra és a partneredre figyelsz, és minden táncos tudja, járja bár falusi lakodalomban, vagy a Metropolitan színpadán, hogy partnere akkor is van, ha egyedül táncol. „A tánc a legmagasztosabb, a legmegindítóbb és a legszebb a művészetek között, mert nem puszta lefordítása az életnek, hanem az élet maga.” Ezt Martha Graham mondta, és hinnünk kell neki, mert áttáncolt egy életet. Tánc közben „kidobálunk mindent az időbe”, varázslat vesz körül, testünk felett az irányítást az agy - lemondóan legyintve - átadja a szívnek. De igaza van Charles Baudelaire-nek is, amikor azt súgja a fülünkbe, hogy „A tánc a karok és lábak költészete, a kecses és iszonyatos anyag, maga a mozdulat lehel bele lelket.”
Mindenkinek, igen, mindenkinek volt egy tánca az életében, egy elfelejthetetlen, mindent odaadó, és mindent elfogadó tánca. „Egy tánc, egy tánc, egy tánc”, és lassan a zene is megjön valahonnan Zorántól, a már említett szívtájékról.